Sokan aggódva nézegetik a fogaikat, amikor fehér foltokat fedeznek fel rajtuk. Bár ezek az elszíneződések elsőre ártalmatlannak tűnhetnek, nem feltétlenül csak esztétikai problémát jelentenek. Sok esetben arra utalnak, hogy a fogzománc szerkezete meggyengült, vagy fejlődése során valamilyen zavar lépett fel.

A fogakon látható, fogmosással nem eltávolítható krétafehér foltok általában azt jelzik, hogy a zománc szerkezete valamilyen okból megváltozott. Ilyenkor a fogfelszín porózusabbá válik, másképp veri vissza a fényt, ezért látjuk fehéresnek, opálosnak az adott területet. A foltok bármelyik fogon megjelenhetnek, és bár sokszor csak esztétikai hibának tűnnek, valójában a zománc gyengülésére is utalhatnak.

Mitől alakulnak ki a fehér foltok a fogakon?

A fehér foltok hátterében többféle ok is állhat, ezért fontos, hogy mindig feltárjuk a kiváltó tényezőt.

Zománchibák fejlődési okokból

Ha a fogzománc fejlődése gyermekkorban valamilyen okból zavart szenved, a maradó fogakon már előtöréskor megjelenhetnek fehéres, opálos foltok. Ezt okozhatják például hiányállapotok, betegségek, fertőzések vagy egyes gyógyszerek is. Ide sorolható a zománchypoplasia is, amikor a zománc nem mineralizálódik megfelelően, ezért vékonyabb, sérülékenyebb és kevésbé ellenálló lesz. Ezekben az esetekben a fehér foltok már a fog megjelenésekor jelen vannak, nem újonnan alakulnak ki.

Fluorózis

A túlzott fluoridbevitel gyermekkorban megváltoztathatja a fejlődő zománc szerkezetét. Enyhébb esetben ez csak apró fehér foltok formájában látszik, súlyosabb esetben a zománc is porózusabbá, sérülékenyebbé válhat.

Éppen ezért gyermekeknél mindig fontos, hogy életkoruknak megfelelő fluoridtartalmú fogkrémet használjanak, és ne nyeljék le (rendszeresen) a fogkrémet.

Demineralizáció és elégtelen szájhigiénia

A fehér foltok egyik leggyakoribb oka a fogzománc demineralizációja, vagyis ásványianyag-vesztése. Ez akkor alakul ki, amikor a lepedékben lévő baktériumok savas anyagokat termelnek, ezek pedig fokozatosan kioldják az ásványi anyagokat a zománcból.

Ez sokszor elégtelen szájhigiéné, illetve rögzített fogszabályozó melletti nehezített tisztítás következtében alakul ki.

Kezdődő szuvasodás

A fehér folt a fogszuvasodás legkorábbi jele is lehet. Ilyenkor a zománc még nem lyukadt ki, és bár már meggyengült, a folyamat még visszafordítható, ezért fontos a mielőbbi felismerés.

Savas ételek, italok és reflux

A gyakori savhatás fokozatosan károsíthatja a zománcot, ami ásványianyag-vesztéshez és fehéres elszíneződésekhez vezethet. Ilyen hatást nemcsak az étrend (pl. savas, szénsavas italok, citrusfélék stb.), hanem a reflux is okozhat.

Táplálkozási hiányállapotok és genetikai tényezők

A zománc egészségét az ásványi anyagok megfelelő bevitele és hasznosulása is befolyásolja, illetve genetikai hajlam is szerepet játszhat abban, hogy kinél alakulnak ki könnyebben zománchibák. Emellett a fogfejlődés alatt elszenvedett sérülések, ütődések is megzavarhatják a zománcképződést, ami később fehér foltok formájában válhat láthatóvá.

A fehér foltok hatása a fogakra

A fehér foltok a fogak ellenálló képességét is csökkenthetik. Az érintett zománcterületek sérülékenyebbek lehetnek, így könnyebben alakulhat ki rajtuk szuvasodás, és fokozott fogérzékenység is jelentkezhet.

Hogyan kezelhetők a fehér foltok?

A kezelés mindig attól függ, mi áll az elváltozás hátterében, és milyen mértékben érintett a zománc. Enyhébb esetekben remineralizáló kezelések, fluoridos lakkok vagy speciális készítmények segíthetnek a zománc visszaerősítésében és az ásványi anyagok pótlásában. Bizonyos helyzetekben esztétikai eljárások, például professzionális fogfehérítés is hozzájárulhat a fogszín egységesítéséhez, bár önmagában nem minden esetben szünteti meg a fehér foltokat.

A felszínesebb elszíneződések kezelésére mikroabrázió is alkalmazható. Ennek során a zománc legkülső, érintett rétegét speciális anyagokkal nagyon kíméletesen eltávolítjuk, így a fogfelszín egyenletesebbé válhat.

Kiterjedtebb vagy mélyebb zománchibák esetén esztétikai helyreállításra lehet szükség. Ilyenkor kompozit töméssel vagy kerámiahéjjal korrigálhatjuk a fogfelszínt, amely nemcsak esztétikailag kedvező, hanem a fog védelmét is szolgálja.

ICON kezelés

A korai zománcelváltozások kezelésében ma már egy különösen innovatív és kíméletes lehetőség is rendelkezésünkre áll: az ICON infiltrációs kezelés. Ez egy fájdalommentes, fúrás nélküli technika, amelyet a kezdődő szuvasodás és bizonyos fehér foltok kezelésére alkalmazhatunk. Az eljárás során az ásványianyag-vesztett, porózussá vált zománcterületet egy speciális, folyékony anyaggal kezeljük, amely beszivárog a zománc szerkezetébe és kitölti annak mikroszkopikus üregeit.

Az ICON a zománcba infiltrálódva tartós, egyenletes felszínt hoz létre, így a kezelt terület megjelenése sok esetben szinte teljesen megegyezik az eredeti zománcfelszínnel.

Megelőzés: mit tehetünk a fehér foltok ellen?

A megelőzésben a legfontosabb a jó szájhigiénia. A napi kétszeri  alapos fogmosás, a fogköztisztítás, a rendszeres fogászati ellenőrzés és a professzionális tisztítás, fogkőeltávolítás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a zománc egészséges maradjon.

Emellett érdemes kerülni a túl gyakori savas ital- és ételfogyasztást, figyelni a kiegyensúlyozott étrendre, valamint fogszabályozó viselése esetén még nagyobb gondot fordítani a lepedék alapos eltávolítására.

Minél korábban felismerjük a zománc elváltozásait, annál nagyobb az esély arra, hogy kíméletesen kezelni tudjuk őket.